A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Zalai borvidék

Legfiatalabb borvidékünk, legalábbis ami a nevét illeti: 2006-ban keresztelték át Balatonmellékiről Zalaira. Elképesztő potenciál rejlik benne, mégis ma aránylag ismeretlen. Néhány legendás borkészítőn túl kevés olyan pincészet működik itt, aminek borait jegyzi a borszerető közönség. Annyi azonban bizonyos, hogy már érdemes a borvidéki települések nevét ízlelgetni, mert az elkövetkező években meghatározó szerephez fognak jutni!

Története

A zalai szőlőtermelés régre nyúlik vissza, a középkorból számos okirat tanúskodik róla, de gyaníthatóan már korábban is műveltek itt szőlőt. A borvidék egy sokkal nagyobb egységként, a “Balatonmelléke” részeként egészen a Balaton északi partjáig húzódott.

“A Balaton tó zalai partját, egyvégtében szőlőtermő hegyoldalak szegélyezik, amelyek legtöbbjén igen nemes borokat szüretelnek, de valamennyi közt legjobbakat a Badacsonyi, Szentgyörgyi és Kővágóörsi parti hegyek adják, melyeknek gyümölcse oly finom és kellemes ízű, hogyha nem is a legelső, de bizonyosan az elsők közt ismert bort szűrik belőle.... Ennek a kiváló minőségnek az okát az e hegyoldalakon is jellemző aszúsodásban lehet sejteni. További különlegessége volt a borvidéknek az ürmös, amelynél a szagos kék szőlőfajtákat részesítették előnyben, s első említése 1788-ból való. Ezt gyógyhatású készítményként patikákban is árulták.” Bél Mátyás, a 18. századi szerző

A 19. századra a Zala vármegyén áthúzódó Balatonmelléke egyike volt az ország nagy mennyiségű és jó bort adó vidékeinek. A volument jól érzékelteti, hogy a vármegyében 1860-ban 34.000 borházat és pincét számoltak össze! A filoxéra-vész azonban derékba törte a borvidék előtt álló fényes karriert. A borszőlők helyét direkttermő fajták vették át, a piaci igényeknek megfelelően a csemegeszőlő és a pezsgőkészítéshez szánt szőlő termesztése vált jellemzővé. Igaz, egyúttal az oltványtermesztés is jelentőssé vált. A ma ismert borvidéket az 1997. évi törvény hozta létre, míg a Zalai nevet 2006-ban vette fel. 

A borvidék adottságai

Az országhatártól a Keszthelyi-hegység keleti oldaláig terjedő borvidéket környezeti jellemzői különösen alkalmassá teszik a borkészítésre. Kifejezetten a fehérborokra! A klíma hűvösebb, ami több savat és ízgazdag aromát kínál. Ha a nagyobb birtokszerkezetek nem is jellemzőek, néhány legendás pincészet mellett sok-sok kicsi, úttörő pincészetet találni. De adottságait tekintve Szlovéniához és Burgenlandhoz lehet hasonlítani a Zalai borvidéket.

A borvidéki települések a Zalai-dombság és a Keszthelyi-hegység nyugati oldalán terülnek el. Szőlőtermő községeit három, a Csáfordi, a Szentgyörgyvári és a Mura-vidéki körzetbe sorolják. A területe kicsivel több mint 6000 hektár, ebből 800 hektár van szőlővel betelepítve. Nagy része dombvidék, a szőlőültetvények barna erdei talajon és löszös vályogtalajon növekszenek, kivéve Keszthelyen, ahol a vulkanikus bazalt az uralkodó.

A klímája kiegyensúlyozott, a magyar átlagnál hűvösebb, míg csapadékban gazdagabb. Emiatt ráragadt, hogy fehérbor készítésére különösen alkalmas. A legnagyobb területen olaszrizling terem, meg rajnai rizling, Müller-Thurgau, zöldveltelini és chardonnay, kisebb mértékben tramini és szürkebarát. A borvidék különleges fajtája a sokáig elveszettnek hitt pintes. A meglehetősen bőtermő, régi magyar fajtát itt fedeztek fel újra a hatvanas években. Vörösbornak alig kétszáz hektáron termelik a szőlőt.

Bár jelenleg kevés palackozott bor kerül ki a borvidékről, az szinte biztos, hogy az elkövetkező években ez meg fog változni!

Rendezés: